Találatok

Időpont: 
2015. September 18. - 09:30
Típus: Esemény
A Heves Megyei Levéltár Mohács előtti oklevélgyűjteményének egyik értékes darabja az 1299. június 25-én, Rómában kelt pápai oklevél. A déli (kecske, vagy juhbőrből készült, az északi típusnál vékonyabb) pergamenre írott levél érdekes adalékul szolgál az utolsó Árpád-házi király, III. András (1290-1301) uralkodásával fémjelzett időszak belpolitikai helyzetéhez, egyben új árnyalatokkal gazdagítja a pápaság és a magyar királyság viszonyának történetét.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Blogbejegyzés
Típus: Szöveges tartalom
1735-ben rodostói száműzetésében elhunyt II. Rákóczi Ferenc fejedelem. A magyar szabadságharc folytatásának gondolata mégsem szűnt meg: a kortársak (és így a bécsi udvar is) fia, Rákóczi József vezetésével újabb felkelés kitörését félték vagy várták. Ettől tartva 1738-ban névtelen feljelentés alapján erdélyi protestáns nemeseket vettek őrizetbe, azzal vádolva őket, hogy összejátszanak a Törökországban szervezkedőkkel. Lázár János gróf a nála talált „állitólag scytha betűvel” írt irományok miatt is gyanússá vált.
Típus: Hír
70 évvel ezelőtt, 1944. június 14-én hunyt el Róth Miksa üvegfestő. A művész számos hazai és külföldi épület belső díszítésében vett részt alkotásaival, ezek sorában is különlegesek a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának címeres üvegablakai.
Típus: Hír
1945 nyarának végén lerobbantották a MOL épületének Budapest ostromakor súlyosan megrongálódott tornyát, amely egy víztartályt és a fűtésrendszer kéményét rejtette magában.
Típus: Hír
Bél Mátyás országleírásának (Notitia Hungariae) kritikai kiadása 2011-ben kezdődött Árva és Trencsén vármegye leírásával. A 2. kötet négy dunántúli vármegyét – Sopron, Vas, Zala, Veszprém – foglal magába.
Típus: Hír
2012. november 23-án rendezte meg a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a Levéltári éjszaka sorozat idei rendezvényét, amelynek témája a családtörténet volt.
Típus: Hír
Az 1771-ben alapított Saroltavár (Charlotenburg, RO) az egyetlen szabályos kör alaprajzú település a Temesi Bánságban, a belső, kör alakú tér külső peremén legyezőszerűen szétnyíló telkek állnak.
Típus: Hír
Október 30. Oroszországban a politikai represszió áldozatainak emléknapja. Az emléknap alkalmából 2010. október 29-én a Donszkoj temetőben megkoszorúzták Bethlen István egykori miniszterelnök síremlékét.
Típus: Hír
A Magyar Országos Levéltár levéltári kezelő, iratkezelő, irattáros tanfolyamot kíván indítani. A tanfolyam kezdete előreláthatólag 2011. április 28., befejezése 2012. március, vizsgák: 2012. májusa.
Típus: Hír
2011. december 5-én a Magyar Országos Levéltár küldöttsége Mikó Zsuzsanna megbízott főigazgató vezetésével villámlátogatást tett az Österreichisches Staatsarchiv bécsi központi épületében.
Típus: Hír
Benyovszky Móric születésének és halálának évfordulója idén először kerül a kiemelt nemzeti évfordulók sorába. A XVIII. század egyik legismertebb magyar utazójára emlékeznek 2011. szeptember 30-án.
Típus: Hír
Valamikor a 18. század második felében latinul és párhuzamosan magyar nyelven írta meg a kolozsvári unitárius kollégium diákja, Váralyai Mihály az intézményt és annak tanárait mint kilenc múzsát megéneklő versét.
Típus: Hír
Megjelent a Magyar Nemzeti Levéltár 20. századi forrásokat bemutató online folyóirata, az ArchívNet 2015. évi harmadik száma. Benne: Anasztaz I. Mikojan a KGST élén; B-listázás a budapesti városházán 1946-ban; levelek 1945-ből a népjóléti miniszterhez; „Utász előtt nincs akadály…” Béres Lajos naplójának befejező része; nemzetközi és hazai fellépés a népbiztosok megkegyelmezése érdekében és magyarországi német egyesületalapítás Trianon után.
Típus: Hír
Nagy sikerrel zajlott le 2011. június 24-én a Magyar Országos Levéltárban a Múzeumok Éjszakája rendezvény. Az idelátogatókat időszaki kiállítások, kulturális kaszinó és gyerekprogramok várták.
Típus: Hír
Digitális megőrzés lépésről lépésre címmel került megrendezésre a második elektronikus levéltári workshop 2010. december 8-án a Magyar Országos Levéltár Lángliliom utcai épületében.
Típus: Hír

Pages