2025.11.12.
November 20-án, csütörtökön a zágrábi Liszt Intézetben nyílik meg „Az európai felfedezések: Az Újvilágtól az új technológiákig” című, a Magyar Nemzeti Levéltár szerepvállalásával elkészült kiállítás, amelyet 2026. január 20-ig tekinthetnek meg az érdeklődők.
2025.11.12.
A következő évaddal folytatódott a Levéltári Délutánok, a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Történelmi Társulat közös ismeretterjesztő sorozata. Október 7-én volt kollégánk, a Rubicon Intézet munkatársa, Tóth Judit történész előadását hallgathatták meg az érdeklődők.
2025.11.11.
A magyar-román-szerb határ közelében fekvő Porgány község területi hovatartozásának ügyéről már több cikk és tanulmány is megjelent. Mivel a tárgyalt határszakaszon a végleges határvonal megállapítása éppen száz éve fejeződött be, ezért rovatunkban ezen a héten újabb levéltári dokumentumok segítségével tovább árnyaljuk a kérdést. Egyben felhívjuk a figyelmet a magyar-román határmegállapító bizottság levéltári iratanyagára, mint fontos történeti forrásra. A bemutatott iratok rávilágítanak az időben hosszan elnyúló határmegállapítási folyamat küzdelmeire, amelyek egyidejűleg folytak mind társadalmi, mind gazdasági, mind pedig politikai síkon.
2025.11.06.
A Magyar Nemzeti Levéltár Köziratvédelmi hatósági és Iratkezelés-felügyeleti Osztálya Ügyiratkezelési kihívások a változó jogi környezetben címmel webináriumot tart az alábbi részletekkel.
2025.11.02.
2025. november 6-án 15 órai kezdettel kettős könyvbemutatóra kerül sor az Országos Levéltár és az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézete közös rendezésében, a levéltár első emeleti tanácstermében. Eötvös József levelezésének második kötetét Fónagy Zoltán (ELTE BTK), Völgyesi Orsolya tanulmánykötetét pedig Deák Ágnes (Szegedi Tudományegyetem) mutatja be a közönségnek.
2025.10.30.
Csak online formában jelent meg a Fejérváry-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1905. június 18. – 1906. április 8. című kötet, amelyet Soós László történész, a Magyar Országos Levéltár korábbi munkatársa szerkesztett és látott el alapos bevezető tanulmánnyal. Az év első felében megjelent kötet lezárja a dualizmus kori minisztertanácsi jegyzőkönyvek csonka sorozatát.
2025.10.30.
Nagy sikerrel zárta a Módszertani, képzési és levéltár-pedagógiai Osztály a 2025. május 1. és október 31. között meghirdetett, A királyi kancellária scriptora című levéltár-pedagógiai foglalkozását, mely a Magyar Levéltárosok Egyesülete Nyitott Levéltárak 2024/2025. évi programsorozatának részeként meghirdetett levéltár-pedagógiai foglalkozások tartására irányuló pályázat keretében valósult meg.
2025.10.30.
Október 25-én történelmi helyszínen, a gyulafehérvári Fejedelmi Palotamúzeumban (Palatul Principilor) mutatták be Oborni Teréz Erdély fejedelmei című kötetének román fordítását, amely Principii Transilvaniei címmel jelent meg a Magyar Nemzeti Levéltár, a kolozsvári Iskola Alapítvány Kiadó és a gyulafehérvári Fejedelmi Palotamúzeum közös kiadásában.
2025.10.27.
Meglepő, amikor a komoly történeti forrásanyagként ismert családi levéltárakban a levéltári iratok mellett nem csupán írásos forrásokat, hanem más jellegű, más anyagból készült ábrákat, képeket, illusztrációkat, akár tárgyakat is találunk. Ezen a héten egy különleges alkotást, egy tréfás iratot mutatunk be, amely jól jellemzi a 18. század derekának napjainktól eltérő humorát.
2025.10.21.
Első ízben szervezett a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Történelmi Divatnapot a Bécsi kapu téri épületében, a nyílt napunk kifejezetten komoly népszerűségnek örvendett. Az érdeklődők számtalan program közül választhattak, előadásokat hallgathattak, több tárlatot is megtekinthettek, tehetséges alkotók portékáit csodálhatták meg, és aki akart, kézműves foglalkozáson is részt vehetett.

Pages