You are here

A hét dokumentuma

2023.03.14.
Az 1848. március 15-i forradalomra emlékezve egy pesti cenzort mutatunk be, akinek hivatalos cenzori munkája éppen ennek az eseménynek a következtében ért véget.
IV. László király második kun törvényének (1279) újra megkerült és hazatalált másolata a Magyar Nemzeti Levéltárban - Okmányi Kalászat a Batthyány-levéltárból
2023.03.01.
Az egykor a körmendi kastélyban őrzött Batthyány-levéltár 1945-ben Ausztriába menekített iratai közül több mint 500 közép- és kora újkori oklevelet vásárolt meg a Magyar Állam 2021-ben. Az iratanyagot azóta a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára őrzi. A bekerülés körülményeiről a Turul 2021. évi 3. füzetében megjelent beszámoló tájékoztat. Az oklevelek állományba vétele és digitalizálása befejeződött, az iratok a kutatás számára 2023. március 21-től lesznek elérhetők az Elektronikus Levéltári Portálon. Az elmúlt évtizedek legjelentősebb gyarapodása révén bekerült Batthyány-iratanyag különleges, az ország története szempontjából kivételes fontossággal bíró darabjait 2023-ban Okmányi Kalászat a Batthyány-levéltárból címmel induló online ismeretterjesztő cikksorozat keretében mutatjuk be.
„Az »Omega« együttes nem átgondolt tartalmú levelezése problémát okoz az NDK kultúrpolitikával foglalkozó funkcionáriusainak”
2023.02.14.
Az 1960-as évek három legnagyobb hírű magyar beat-zenekara közül az egyik az Omega, amelyik ráadásul több mint ötven évig működött. (A másik kettő a Metro és az Illés.) Az Omega az 1970-es évek elején nehéz korszakot élt át: végbement egy szakadás a zenekarban, de újra talpra tudtak állni. Segítette őket, hogy rajongótáboruk támogatta őket – ráadásul külföldön is híresek és kedveltek voltak.
Kölcsey-kézirat a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában
2023.01.23.
A magyar kultúra napja összefonódott Kölcsey Ferenc (1790–1838) nevével, aki 1823. január 22-én tisztázta és datálta a Himnusz kéziratát. Ebből az alkalomból most egy olyan Kölcsey-kéziratot mutatunk be, amelyet a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában őrzünk.
„Natus est nobis hodie Salvator, qui est Christus Dominus, in civitate David.”
2022.12.21.
„Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. Az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal azonban ezt mondta nekik: »Ne féljetek! Íme, nagy örömet hirdetek nektek, ami az egész nép öröme lesz. Ma Üdvözítő született néktek Dávid városában: az Úr Krisztus.«” (Lk 2, 8–11)
2022.12.06.
A Zala folyón innen és túl lakó királyi szerviensek, miután a királytól engedélyt kaptak arra, hogy a megsokasodó bűncselekmények felett a királyi bírák távollétében önmaguk ítélkezhessenek, Bertalan veszprémi püspöknek ítélték Wezmech (később Visinecként említik a Muraközben) földet, amelyet tőle Atyusz bán jogtalanul elfoglalt, s megakadályozta, hogy az ítéletük alapján a püspököt beiktassák annak birtokába. Kelt Kehidán (in ponte Ketud), az Úr ezerkettőszáz-harminckettedik esztendejében.
Hogyan gyászolta fejedelmét Erdély 1835-ben?
2022.10.28.
1835. március 2-án „azonnal” (statim) megjelöléssel érkezett értesítés az Erdélyi Udvari Kancelláriára báró Miske József kancellár részére gróf Rudolph Colloredo-Mannsfeld császári főudvarnagytól. A gróf másolatban megküldte a kancelláriára V. Ferdinánd császár és király híradását arról, hogy Őfelsége, I. Ferenc császár aznap, hajnali ¾ 1-kor elhunyt, és egyben kérte a szükséges intézkedések megtételét.
2022.10.03.
1875. szeptember 15-én az uralkodó harmadosztályú Vaskorona-rendet adományozott Mersich András felmérési igazgatónak „hű és buzgó szolgálatai elismeréséül”. A kitüntetést Trzinszky Gyula (1829–1886) osztálytanácsos, a Pénzügyminisztériumban a felmérési ügyosztály vezetője kezdeményezte, méltatva az igazgató 48 éves kataszteri tevékenységét. A Mersich nevéhez fűződő Erdély-térképet ő nevezte „valóságos kincs”-nek.
2022.09.26.
Edward angol trónörökös első alkalommal 1935 februárjában, Bécsből ruccant át Budapestre. 1935 szeptemberében újabb hercegi vizit következett, majd 1936 őszén – VIII. Edward néven, immár uralkodóként – európai körútján csupán egy órát töltött a Keleti pályaudvaron. Újabb egy év elteltével, 1937 szeptemberében (már a trónról való lemondása után) egy borsodi vadászatot követően fogadta a jeles vendéget a Grand Hotel Ritz Dunapalota.
2022.09.01.
1922. szeptember 1-jén elhunyt Pecz Samu műépítész, a magyar építészeti historizmus, azon belül is a neogótika egyik kiemelkedő alakja, számos protestáns templom és nevezetes burkolatlan téglaépület – így például a Szilágyi Dezső téri református templom, a Központi Vásárcsarnok, az Üllői úti tisztviselőház – megálmodója. Egyik legnagyobb – de időben mindenképpen a leghosszabb – vállalkozása volt a Magyar Országos Levéltár új épülete, amely 1923-ban nyitotta meg kapuit.

Pages