Rendezvények

2020.08.13.
Az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltára, a Bihari Múzeum és a Bihari Múzeumért Alapítvány összefogásával a 46. Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napok és a XI. Bihari Diéta rendezvénysorozatára 2019. november 5–6-án került sor. A hagyományokhoz híven a levéltár ismét két helyszínen, Debrecenben és Berettyóújfaluban várta az érdeklődőket. A rendezvényen megjelenteket verbunkos táncbemutató, kiállítás, valamint vetítéssel színesített előadások várták.
Konferencia és kiállítás Hajdúböszörményben
2019.09.29.
A „Hajdúböszörmény Város Napja” programsorozat részeként „4.1.0., avagy 410 éve itt vagyunk” címmel rendeztek tudományos konferenciát a Városháza Báthory termében 2019. szeptember 12-én.
2018. november 13–14.
2019.08.10.
A 45. alkalommal megrendezésre kerülő Levéltári Napok rendezvényének témájául a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár ezúttal némileg rendhagyó témát választott. A szórakozás, a színház, a bálok, a fürdők, a sörfogyasztás témái köré épülő kétnapos konferencia nemcsak tartalmas, hanem szórakoztató programot is kínált az érdeklődőknek.
Sokan vettek részt a levéltári „időutazáson”
2019.07.30.
A Magyar Nemzeti Levéltár „Hetedíziglen” projektjének keretén belül intézményünk saját levéltár-pedagógiai programmal vett részt a Múzeumok Éjszakáján.
Városházi kiállítás a 2019. évi Múzeumok Éjszakáján
2019.07.27.
2019. június 22-én, a Múzeumok Éjszakáján – a több éves hagyománynak megfelelően – ismét megnyitotta kapuit a régi Városháza. A 170. évforduló apropóján idén olyan kiállítást láthattak az érdeklődők, amely Debrecen fővárosi szerepét mutatta be az 1848/49-es szabadságharc 5 hónapja (1849. január–május) alatt.
Konferencia, könyvbemutató és kiállítás
2019.03.22.
Immár 15. alkalommal szervezett történelmi konferenciát – Hajdúböszörmény Város Napja keretein belül, „A totális diktatúra kiépülése a Hajdúságban” címmel – az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltára Hajdúböszörményi Fióklevéltára a Városháza Báthory termében, 2018. szeptember 14-én.
Beszámoló egy településtörténeti kiállítás megnyitójáról
2019.03.12.
2018. szeptember 2-án, vasárnap Hegyközszentimrén (Erdély) a község névadójának tiszteletére ökomenikus emlékkápolnát szenteltek fel, amely alkalomból az MNL Országos Levéltára és a Hajdú-Bihar Megyei Levéltára, továbbá a Román Nemzeti Levéltár Bihar Megyei Igazgatósága anyagaira épülő településtörténeti kiállítás megnyitására is sor került. Az ünnepi rendezvényen a kiállítás kurátora, Szálkai Tamás főlevéltáros mellett Szikla Gergő igazgató-helyettes vett részt.
Az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltárának emlékülése Görgey Artúr 200. és Irinyi János születésének 201. évfordulója alkalmából
2018.06.26.
Tudós pályatársak, akik életét, pályafutását derékba törte az 1848/49-es forradalom és szabadságharc. Görgey Artúr születésének 200., Irinyi János születésének 201. évfordulóján tudományos üléssel emlékezett a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára a 19. század két jeles alakjára, akik sorsa, élete, munkássága több tekintetben is párhuzamokat mutat.
44. Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Nap
2017.12.11.
A Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltárában – 2017. november 15-én – immár 44. alkalommal került megrendezésre a Levéltári Nap. A rendezvény a kormány által létrehozott Reformáció Emlékbizottság támogatásával, a Reformáció MNL projekt részeként valósult meg. A reformáció 500 és a Magyar Református Egyház 450 éves évfordulóján a Levéltár alkalmasabb helyszínt nem is találhatott volna rendezvényének, mint a kálvini reformáció hazai bölcsőjét, a Debreceni Református Kollégiumot.

Pages