adatbázis

„A hazáért hősi halált halt.” – elérhető az I. világháborús hősi halottakról készült adatbázis

magyar

Az MNL és a HM HIM között még 2015-ben létrejött megállapodásban az intézmények együttesen fogalmazták meg azt a célt, miszerint az elérhető legszélesebb forrásbázison alapuló feltáró munka nyomán össze kell gyűjteni az I. világháborús hősi halottak neveit és a rájuk vonatkozó adatokat.

A Párt-Állam-Párt adatbázist díjazta a Magyar Levéltárosok Egyesülete

magyar

A Magyar Nemzeti Levéltár és a Nemzeti Emlékezet Bizottságának közös projektjeként létrehozott adatbázis célja, hogy széles forrásbázison alapuló archontológiaként bemutassa a nyilvánosság számára, hogy kik működtették a pártállami rendszert Magyarországon. A projektet 2018. február 22-én közös sajtótájékoztatón mutatta be a Magyar Nemzeti Levéltár és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, a már elkészült adatbázist pedig 2018.

Elérhető a Párt-Állam-Párt adatbázis

magyar

Egy gombostűt sem lehetett volna leejteni a Párt-Állam-Párt adatbázis nyilvános bemutatóján a levéltár konferenciatermében. Szabó Csaba az MNL főigazgatója köszöntötte az érdeklődőket. Beszédében kiemelte, hogy Magyarországon a Magyar Nemzeti Levéltár a legnagyobb közintézmény, amely jelenleg közel 300 kilométernyi iratot őriz. A hagyományos kutatás mellett azonban a modern technika segítségével egy otthonról is böngészhető adatbázis jött létre.

Párt–Állam–Párt | Adatbázis-bemutató

magyar

A Magyar Nemzeti Levéltár és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága „Párt-Állam-Párt" címmel önálló internetes felületet hozott létre, amelyben megtalálhatóak az egykori állampártok: a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) és a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) megyei, járási, valamint városi pártfunkcionáriusainak karrierútjára vonatkozó legfontosabb adatok.


Az eseményen köszöntőt mond:

Hajdú emlékkonferencia és adatbázis bemutató

magyar

A berettyóújfalui Bihari Múzeum tisztelettel meghívja Önt a Berettyóújfalu 415. Emlékkonferencia a bihari és szabolcsi hajdúság évszázadairól című konferenciára 2023. május 22-én 10 órától a Bihari Múzeum (Berettyóújfalu, Kálvin tér 1.) előadótermébe. A rendezvényen Szikla Gergő, az MNL Hajdú-Bihar Vármegyei Levéltárának igazgatóhelyettese Hajdú vármegye kialakítása címmel tart előadást.

 

Elérhető a II. világháború megyei áldozatainak listája

magyar

A különleges virtuális gyűjteményt és adatbázist Bojtos Gábor főlevéltáros állította össze, technikai oldalról pedig Imréné Kinyik Apollónia adatrögzítő és Barabás Sarolta levéltári-informatikus segítette a közzétételt.

A sajtóbemutatón Csönge Attila, a levéltár igazgatója méltatta kollégái munkáját, melynek köszönhetően az I. világháborús veszteséglistához hasonlóan immáron a II. világégés megyei áldozatai is hozzáférhetővé váltak a széles nagyközönség számára.

Levéltárunk címeresleveleivel bővült a Magyar Nemzeti Levéltár címereslevél-adatbázisa

magyar

A feldolgozás diplomatikai, címertani, paleográfiai és latin (néhány esetben német) nyelvi ismereteket kívánt. Célunk az volt, hogy az oklevelek digitális másolatának közreadása mellett a kutatókat az oklevél alapvető tulajdonságainak és adatainak közlésével is segítsük a kutatásban.

Oldalak

Feliratkozás RSS - adatbázis csatornájára