Türelmi rendelet

2010.09.23.
Mikor II. József 1790-ben visszavonta rendeleteit, mindössze hármat hagyott érvényben. Ezek egyike a Magyarországon és Erdélyben 1781. október 25-i dátummal kiadott türelmi rendelet volt.
A 18. században a felvilágosodás egyik fontos vezérelvének számított a türelem, a tolerancia gondolata. Ezt elsősorban vallási értelemben használták, vagyis a nem katolikus (egykorú kifejezéssel akatolikus), tehát más vallásúakkal szembeni türelmet, egyenjogúságuk elfogadását jelentette. A gyakorlatban mindez másként nézett ki: a 18. század első felében is több helyen erőszakosan üldözték az akatolikusokat.

A reformációt követő vallásháborúkat 1555-ben az augsburgi vallásbéke zárta le, amely kimondta, hogy a földesúr határozza meg birtokán élő alattvalóinak vallását. A 17. század folyamán azonban Magyarországon is egyre jobban korlátozták a protestánsok jogait és vallásgyakorlatát. 1681-től csak bizonyos, a XXVI. törvénycikk által kijelölt helyeken (artikuláris helyeken) engedélyezték a protestánsok szabad vallásgyakorlatát, ezeken kívül csak családi körben (magán vallásgyakorlat). III. Károly 1731. és 1734. évi rendeletei (Carolina Resolutio) egyre jobban az állam és a római katolikus egyház ellenőrzése alá vonták a protestánsok ügyeit, és egyértelműen gátolták a protestánsok állami hivatalviselését. Mária Terézia uralkodása idején is a katolikus vallást támogatta, és megnehezítette a protestáns fiatalok külföldi egyetemjárását, akiknek 1742 óta a helytartótanácshoz kellett folyamodniuk, hogy az uralkodó engedélyezze külhoni tanulmányaikat.


Fia (1765 óta német-római császár és egyben társuralkodó) beutazta a Habsburg birodalom valamennyi országát és tartományát, eközben megismerte az alattvalók gondját-baját, életkörülményeit. Az utazások lehetőséget nyújtottak arra is, hogy felmérje a vidékek vallási viszonyait: naplójában gondosan feljegyezte az adott település templomának állapotát, szakadatlanul érdeklődött az alattvalók vallási hovatartozása és száma felől, faggatózott, szabadon gyakorolhatják-e vallásukat, milyen elnyomások érték és érik őket. Vallási türelmessége már ezidő tájt megmutatkozott: amikor a debreceni protestánsok arról panaszkodtak, hogy nem mernek Bibliát behozatni az országba, mert azokat Pozsonyban a jezsuita cenzorok lefoglalják, a császár így nyilatkozott: „Bestialiter illi agunt [Szörnyű módon járnak el], hiszen ha török jobbágyot tartok, megkell néki engednem az Alkoránt, ha sidót, a Talmudot […].” 1770-ben a felső-magyarországi reformátusok és evangélikusok általános panasza volt, hogy a katolikus papok rendszeresen zaklatták őket, és elvették imaházaikat. A jól képzett, tehetséges protestáns nemesek pedig sérelmezték, hogy semmilyen állást nem kaptak a vármegyében, sem az állami hivatalokban. A Carolina Resolutio által előírt kötelező hivatali eskü ugyanis Szűz Máriát és a szenteket is megemlítette, ilyen esküt pedig a protestánsok nem tehettek. Turóc vármegyében a lutheránusok azt panaszolták a társuralkodónak, hogy mivel nem gyóntathatnak otthon, nem szolgáltathatják ki a szentségeket a betegeknek.

 

 

 A türelmi rendelet másolata, Bécs, 1781. október. 25.
C 13 – Helytartótanácsi Levéltár – Magyar Királyi Helytartótanács regisztratúrája – Benigna mandata – 1781/5189.


Mikor 1781 áprilisában a magyarországi protestánsok közös folyamodványt nyújtottak be az uralkodóhoz, amelyben felsorolták sérelmeiket, és bizonyítani próbálták, hogy nem törvényellenes vallásuk gyakorlása, II. József a panasziratot nem tette félre, hanem az Államtanács bevonásával, a magyar kancellária hivatalnokainak kerékkötése ellenére nem várakozott évekig annak elintézésével. Még azon esztendő őszén rendeletileg szabályozta birodalmában a magán és nyilvános vallásgyakorlatot. A türelmi rendelet tartományonként eltérő változatokban készült. Az alapnak tekinthető alsó-ausztriai rendelet 1781. október 13-án kelt. Magyarország és Erdély esetében az október 25-i rendelet 18 pontban szabályozta és biztosította a protestáns (evangélikus és református) meg a görögkeleti (ortodox) hitvallásúaknak a magán vallásgyakorlatot. Az uralkodó vallás azonban — lévén II. József maga is hithű katolikus volt — továbbra is a római katolikus maradt, így a nyilvános vallásgyakorlat is csak ezen hitvallásúaknak volt engedélyezve.

Míg a magyar kancellária hivatalnokai magasabb lélekszámban (200 családnál) akarták meghúzni a határt, a végső rendelet megengedte, hogy már 100 család alakíthasson gyülekezetet, és megtiltotta, hogy arra kötelezzék őket, hogy katolikus istentiszteletre járjanak. Ha a templomot képesek voltak saját erejükből felépíteni, akkor megadták nekik a templomépítés jogát. A templomok bejárata azonban nem nyílhatott közvetlenül az utcára, és nem lehetett sem tornya, sem harangja, tehát semmi, amely felhívta volna rájuk a figyelmet. A türelmi rendelet rendezte a vegyes (katolikus és akatolikus által kötött) házasságból származó gyermekek vallásának kérdését is. 1781-ig a gyermekeket szüleik csakis katolikus hitben nevelhették, és ennek elfogadásáról a protestáns félnek ígérvényt, reverzálist kellett adnia. A rendelet értelmében, ha az apa katolikus volt, a gyermekek is azok lettek. Ha az anya volt katolikus, vallását csak a leánygyermekek követték.

A protestáns lelkészek munkáját immáron nem a katolikus püspökök ellenőrizték – a lelkészek szabadon teljesíthették kötelességüket, és a gyülekezetek és egyházi tisztviselők felett a protestáns szuperintendensek gyakoroltak felügyeletet. A rendelet következtében a korábban háttérbe szorított akatolikusok a törvény előtt egyenlővé váltak a katolikusokkal: ingatlanokat birtokolhattak, polgár- és mesterjogot, akadémiai fokot nyerhettek el. Megszüntette a korábbi hivatali mellőzöttségüket is (eltörölve a kötelező hivatali eskü letételét): a hivatalok odaítélésénél többé nem a vallási felekezetre, hanem a tehetségre, érdemre és az erkölcsös életvitelre kellett figyelni. Ennek következtében protestánsok jutottak be a Magyar Királyi Helytartótanács és a Hétszemélyes Tábla tisztviselői közé, sőt főispáni kinevezést is elnyerhettek.

 

 A foktői reformátusok kérvénye Pest-Pilis-Solt vármegyéhez, Buda, 1786. június 13.
C 76 – Helytartótanácsi Levéltár – Magyar Királyi Helytartótanács regisztratúrája –  Departamentum religionare Augustanae et Helveticae confessionis – 1787. F. 68. p. 1.


Magyarországon az uralkodó 1786-tól már engedélyezte tornyok építését és harang használatát, mint például a foktői reformátusok esetében. 1788-tól pedig szabad volt már az utcára nyitni a templom ajtaját is. A protestánsok több helyen, így Nagybányán is kérték a katolikusok által korábban elfoglalt imaházaik visszaszolgáltatását vagy felújítását is. A türelmi rendelet hatása különösen megmutatkozik az újonnan alapított gyülekezetek számában: 1787 végéig például 218 anyagyülekezet és hasonló számú leánygyülekezet létesült.

Utolsó frissítés:

2015.08.11.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges