Rovásírás az anyakönyvekben

Szerző: Zsupos Zoltán
2012.09.17.
Napjainkban az ember nem hisz a szemének, ha egy születési anyakönyvben rovásírásos bejegyzést lát. Noha igen ritkán, ez mégis megtörténhet.

E sorok írója saját családfájának elkészítésekor, anyai ágon, a Furtán lakó Bói családra vonatkozó adatok keresése közben, a születések feljegyzései között bukkant két rovásírásos bejegyzésre. 1779. május 15-én a dátumot még a megszokott betűkkel írta be a református lelkész, a születés és keresztelés adatait azonban már rovásírással, olvasata:
TÖRÖK ISTVÁN LEÁNYA MÁRIA
LEÁNYOK TANÍTÓJA NAGY FERENC

Három évvel később, 1782. szeptember 15-én a dátum szintén a szokásos módon, az adatok azonban ismét rovásírással íródtak:
TÖRÖK ISTVÁN FIA ISTVÁN
PRÉDIKÁTOR SZENTESI GYÖRGY

Részlet Furta református keresztelési anyakönyvéből (1765–1839)
Anyakönyvi Gyűjtemény – Furta ( X 3509) – A 2229 tekercs

Mindkét bejegyzés Török István gyermekeire vonatkozik, akinek most az apja nevét kapó fia született, a keresztapának pedig Szentesi Györgyöt kérte fel, aki azt el is vállalta. Ezzel egyben fény derült a rovásírásos bejegyzéseket író lelkész személyére is, aki nyilvánvalóan jó barátságban volt Török Istvánnal, hiszen csak az ő gyermekei születési adatai kerültek az ősi betűkkel megörökítésre.

Forrai Sándor Küskarácsontól sülvester estig. Egy botra rótt középkori székely kalendárium és egyéb rovásírásos emlékeink című könyvében dr. Esze Tamás gyűjtése alapján, egy Bihar megyei – de nem tudta, hogy melyik – kisközség református egyházának 1786-ból származó bejegyzéseiként közölte az előbb említett Furta rovásírásos emlékeket, azonban sem az évszámot, sem a szöveg helyes olvasatát – a gyermekek nevét – nem adta meg.

Az, hogy egy református lelkész ismerte a rovásírást, egyáltalán nem meglepő, hiszen a XVII. század közepétől egyre több adat bizonyítja, hogy a református egyház teológusai közül sokan ismerték és használták azt. Egyesek ezzel leveleztek, sőt a távoli országok egyetemeit látogató peregrinusok információi nyomán néhány betűjét nyomtatásban is közölték, és a hálás tanulók nem egyszer rovásírással jegyezték be a távoli városokban soraikat az akkoriban is divatos emlékkönyvekbe.

Telegdi János Rudimenta című munkájának első oldala a rovásírás ábécéjével

Bél Mátyás Kaposi-féle ábécéje

 Hogy honnan és milyen rovásírást ismertek meg, azt jól meg lehet határozni az alapján, hogy az első idevonatkozó ábécében, Telegdi János 1598-ban összeállított munkájában, és az ezt követően készített hasonló témájú írásokban közölt betűk közül melyeket használták. Ezek közül a munkák közül volt, amelyik kéziratban maradt, de másolata széles körben elterjedt, azonban több olyan is van, amelyik nyomtatásban megjelent, és az, valamint a vele párhuzamosan a róla készült másolatok is közismertté váltak. Ez utóbbiak között a legelterjedtebb a Bél Mátyás által 1718-ban közölt, Kaposi-féle ábécé. A Furta református anyakönyvében olvasható sorok is ezzel íródtak.

Még egy másik, rovásírással készült anyakönyvi bejegyzés ismert – az a nagybányai református egyház anyakönyvében található. Sebestyén Gyula említi és adja közre először, hogy Bél Mátyás által közölt ábécé, valamint az ugyancsak Bél által közölt Miatyánk szövege 1821 előtt került bemásolásra oda.

A rovásírás használata azonban nem csak a reformátusok között volt ismert – noha leginkább ők használták –, hanem pl. a jezsuiták körében is. Példaként Zakariás János szerzetes 1756-ban a perui jezsuita misszióról Bartakovics Józsefhez, nagyszombati szemináriumi rendtársához írt magyar és latin nyelvű levele említhető, amelyben több kifejezés valószínűleg azért íródott rovásírással, hogy azt a spanyol cenzúra ne tudja elolvasni. A rovásírásnak titkosírásként történő használatával magyarázható a reformátusok így írt leveleinek egy része is.

 
 

1526 Utáni Gyűjtemény – Vegyes, tárgyi alapon létrehozott gyűjtemények – Miscellanea (R 316) – 28. tétel

A másik rovásírásos emléket, amelyet bemutatunk, a Magyar Országos Levéltár őrzi. A Pesti Királyi Egyetem bölcsészkarán a magyar nyelvről az 1822/23-ik tanévben írt latin nyelvű értekezés szerzője nem ismert. Annyit tudunk, hogy az irat, mint a Magyar Történelmi Társulat letéte, a Klapka levéltár részeként került a Nemzeti Múzeum Könyvtárába 1924-ben, majd onnan a levéltárba. Szerzője a magyar nyelvre, annak sajátosságaira vonatkozó legfontosabb ismereteket tekinti át, több európai nyelvvel összevetve azokat. Munkája elején közli a „Characteres Hunnico Scitice = Hun Szithtya betűk” ábécéjét. Betűi az ó és ő kivételével jól megegyeznek a Bél Mátyás által közölt ábécével, azonban annál kalligrafikusabbak és jobbra dőlnek.

Az ábécé alatt, a régebbi időkben összeállított hasonló munkák példáját követve, egy szövegmutatvány következne, amire az oda írt két mondat szövegéből következtethetünk, azonban ezek rovásírásos változatát a szerző nem írta oda.



Az 1895 előtti anyakönyvek mikrofilmjei a Magyar Országos Levéltár Óbudai Kutatótermében tanulmányozhatóak, adatbázisuk az alábbi helyen érhető el.

A rovásra és a rovásírásra vonatkozó ismereteket tudományos alapossággal, máig mintaszerű módon Sebestyén Gyula két könyvben foglalta össze:
Rovás és rovásírás. Budapest, 1909.
A magyar rovásírás hiteles emlékei. Budapest, 1915.
Zakariás János levelét röviden ismerteti Csallány Dezső: Rovásírásos emlékek a Kárpát-medencében. In.: A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve XII-XIV. Budapest, 1972.

Utolsó frissítés:

2018.08.27.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges