Jelenlegi hely

Egy hontalan Nobel-díjas író látogatása Budapesten

Szerző: Nagy Ferenc
2014.03.31.
1935. január 16-án a Belügyminisztérium átiratban kérte a vallás- és közoktatásügyi miniszter, valamint a külügyminiszter állásfoglalását a hitleri Németországot korábban elvi okokból elhagyó, érvényes útlevéllel nem rendelkező Nobel-díjas író, Thomas Mann Magyarországra való beutazásával kapcsolatban.

1935. január 16-án a Belügyminisztériumtól — állásfoglalás céljából — a következő átiratot juttatták el a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez és a külügyminiszterhez: „Dr. Thomas Mann, született Lübeckben 1875. június 6-án, német író, jelenleg hontalan, volt német állampolgár, jelenleg Küsnacht-Zürich-i lakos, akinek a müncheni rendőrigazgatóság által A 504. szám alatt kiállított útlevele érvénytelenné vált és aki jelenleg a berni (svájci) rendőrigazgatóság által P 17744. R/F. szám alatt kiállított és 1935. augusztus 1-jéig érvényes, un. személyazonossági igazolvány (hontalan útlevél) birtokában van. A Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hivataltól a saját és felesége részére Magyarországra való beutazásra és f. é. január hó 26-29-ig Budapesten való tartózkodásra érvényes vízum megadását kéri, mert a budapesti Belvárosi Színház meghívására f. hó 27-én délelőtt »Wagner nagysága és szenvedése« címen, minden politikai vonatkozás nélkül, felolvasást óhajt tartani.”

Válaszában Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter Thomas Mann-t a világ egyik legkiválóbb Nobel-díjas írójának nevezte, „a továbbiak tekintetében a külügy- és a belügyminiszter urak elbírálására bocsátja a kérdést”. A Külügyminisztérium részéről az író beutazásával kapcsolatban „nincs észrevétel”.

1935 januárjában a Pesti Napló és a Magyarország című lapok értesülései szerint Thomas Mann beutazási engedélyezése körül nehézségek adódtak. A Magyar Távirati Iroda 1935. január 23-i lapszemléje közli, hogy „az elterjedt hírekkel kapcsolatban illetékes helyről a következőket tartják szükségesnek nyilvánosságra hozni: Thomas Mann-nak nem kellett volna különösebb beutazási engedély, ha Thomas Mann német útlevéllel jönne Budapestre. Ő azonban nem német útlevéllel utazik, hanem Svájcban kapott igazolvány alapján kért beutazást Magyarországra. Hangsúlyozni kívánják illetékes helyen, hogy nem a magyar kormány állapította meg három napban Thomas Mann magyarországi tartózkodásának idejét, hanem ő maga kért január 26-tól 29-ig tartózkodási engedélyt. Ha bármilyen okból magyarországi tartózkodását meg akarná hosszabbítani, a magyar kormány semmi körülmények között sem fog ez elé akadályokat gördíteni”.



Hóman Bálint állásfoglalása

Thomas Mann Naplója szerint január 26-án, szombat este 10-kor érkezett Bécsből vonattal Budapestre. Január 27-én, vasárnap: „fél tizenegykor autóval a Belvárosi Színházba; embertömeg. A kezdet: szépen berendezett színpad, nagyon kedvező fogadtatás és többszöri visszahívás. Autogramvadászok esztelen tolongása. Sajtókonferencia az irodában.”
A sikeres budapesti tartózkodás után a Napló tanúsága szerint a Nobel-díjas író január 28-án vonattal visszatért Bécsbe.

 
 

K 149 – Polgári Kori Kormányhatósági Levéltárak – Belügyminisztériumi Levéltár – Belügyminisztérium – Rezervált iratok – 1935-5-3529
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Utolsó frissítés:

2015.08.11.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges