A komáromi városháza és pénzügyigazgatóság épületének létesítése

A hónap dokumentuma: 2023. szeptember
2023.09.28.
Az első világháborút lezáró trianoni békediktátum következtében létrejött országhatár kettészelte Komárom városát. A történelmi Komárom Csehszlovákiához, míg a déli városrész – Újszőny – Magyarországhoz került. Dél-Komárom polgármesterének, Alapy Gáspárnak a nevéhez fűződik a város hivatali épületeinek megépíttetése: városháza, pénzügyigazgatóság, államrendőrségi palota, pénzügyőri laktanya és adóhivatal, Frigyes laktanya, elemi iskolák, járásbíróság, stb. Írta: Kovács Péter levéltáros, osztályvezető, MNL KEVL Komáromi Fióklevéltár

A polgármester által 1927 decemberében kiírt, és a Vállalkozók Lapjában is közzétett versenytárgyalás eredményes lezárulása után a komáromi városháza és pénzügyigazgatóság épületének kivitelezését – a járásbíróság épületéhez hasonlóan – szintén a budapesti Gerstenberger és Arvé cég[1] nyerte el, akik a terveket is készítették.

Vállalkozók Lapja, 1927. december 21.

A városháza megépítéséhez szükséges telket a város korábban gróf Gyürky Viktornétól[2] vásárolta meg. A részletes munkákat a polgármester vezetésével egy bizottság adta ki. A bizottság tagjai között szerepelt még dr. Zsindely Ferenc miniszteri titkár, író[3] és Jánossy Károly pénzügyigazgató is. Elmondható, hogy a rendőrség és a bíróság épületéhez hasonlóan a város vezetése ezen épület megépítésénél is arra törekedett, hogy az ipari munkákat lehetőleg komáromi iparosok kapják meg. A több mint félmillió pengős építési munkák 1928. április 19-én, az alapárkok kiásásával kezdődtek el. [4]

A kivitelezési munkákkal a következő személyeket bízták meg: „1. A föld, kőmíves, vasbeton és elhelyező munka, üveges munka, vászonredőny munka 303.401 pengő értékben Soukal és Hajagos építési vállalkozóknak adatott ki. 2. Az ácsmunka 34987 pengő értékben Beck Károly ácsmesternek. 3. A bádogosmunka, vízvezeték és szerelő munka 23268 pengő értékben Sircz János bádogos és szerelő mesternek. 4. A cserepező, burkoló és parkettamunkát 34979 pengő értékben Palatinus és Gerla építővállalkozóknak jutott. 5. Az asztalos, lakatos és mázoló munkát 58400 pengő értékben Petőcz János és társai (Fejei Géza, Horváth István, Papp Gábor) kapták meg. 6. A szobafestő és falmázoló munkát Sztratyil Ferenc iparos nyerte el. 7. A villamosberendezési munkálatokat (világítás és csengők) 3391 pengő értékben Könnyű Dániel és társa által beadott 44995 pengős ajánlat az ellenajánlatok beérkeztéig függőben maradt.”[5] (A munkát végül mégis ő kapta meg.) Az épület lakhatási engedélyét a polgármester 1929. december 18-án adta meg.[6] Az építési munkák ideiglenes átvételére 1929. december 28-án került sor.[7]

Az épület lakhatási engedélye

HU-MNL-KEMLKF-V.105. Komárom Thjf. Sz. Kir. (1945-től megyei) Város Mérnöki Hivatalának iratai 1900-1950. 938/1929. (1932:35. sz.) 16. doboz

Az építési munkák ideiglenes átvétele

HU-MNL-KEML-V.105. Komárom Thjf. Sz. Kir. (1945-től megyei) Város Mérnöki Hivatalának iratai 1900-1950. 328/1931. (1932:35. sz.) 16. doboz

Képek a városházáról

HU-MNL-KEML-V.105. Komárom Thjf. Sz. Kir. (1945-től megyei) Város Mérnöki Hivatalának iratai 1900-1950. 35/1932. 16. doboz

A komáromi Városháza 1955-ben
Fortepan / UVATERV /91255

Fotó: Mudrák Attila

 

[1] Gerstenberger és Arvé, okl. építészek és építőmesterek, tulajdonosok: Gerstenberger Ágost és Arvé Adolf. 

[2] Losonczy özv. Gróf Gyürky Viktorné született loosi és egervári Solymosy Irma bárónő (Lozs, 1871 – Szőny, 1942. november 30.)

[3] Zsindely Ferenc (Kisvárda, 1891. december 25. – Balatonlelle, 1963. április 26.) jogász, író, miniszter, írói nevén Komáromi Ferenc.

[4] HU-MNL-KEMLKF-V.105. Komárom Thjf. Sz. Kir. (1945-től megyei) Város Mérnöki Hivatalának iratai 1900-1950. 281/1928. (1932:35. sz.) 16. doboz

[5] Komáromi Lapok 1928. április. 7.

[6] HU-MNL-KEMLKF-V.105. Komárom Thjf. Sz. Kir. (1945-től megyei) Város Mérnöki Hivatalának iratai 1900-1950. 938/1929. (1932:35. sz.) 16. doboz

[7] HU-MNL-KEML-V.105. Komárom Thjf. Sz. Kir. (1945-től megyei) Város Mérnöki Hivatalának iratai 1900-1950. 328/1931. (1932:35. sz) 16. doboz

 

Utolsó frissítés:

2023.09.29.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges