Egy jégeső tragédiája
„A dűlőben és a mezőn
A magvető jár csüggedőn,
Oda amit vetet, kapált;
Elverte a jég a határt!”
(Tompa Mihály: Adós, fizess!)
A jégeső
Jégeső döntően a nyári időszakban fordul elő és zivatarfelhőkből hullik alá. Jégesőnek az tekinthető, ha a földre hulló jégrészecskék mérete 5 mm fölöttiek. A jég méretében felsőkorlát nincs; ezt a felfelé áramló levegő sebessége és a levegő víztartalma határozza meg. Magyarországon a mezőgazdaságnak az aszály mellett a jégesők okoznak jelentős károkat.
1891. július 5-én megjelent a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lapok legfrissebb száma még arról számolt be, hogy egy héttel korábban az emberek dideregtek, de „néhány nap óta azonban nem tudunk a tikkasztó hőség elől menekülni, ha csak nem utazunk valahova fürdőre.”
1891. július 5-én a Tiszántúlon hatalmas zivatar alakult ki, amelyet orkán erejű szél is kísért. Túrkevére Mezőtúr felől „eddig még sohasem látott zöldesszinü fellegek jöttek” és délután negyed háromkor érte el a várost. Kiterjedését tekintve biztosan pusztított Debrecen, Hajdúszoboszló, Nádudvar, Püspökladány térségében; de jelentős károk keletkeztek a szél, valamint villámcsapások miatt Karcagon, Tiszasülyön és Jászárokszálláson is. Utóbbi településen két disznópásztor gyermek veszítette életét a villámcsapástól. Túrkevén pedig a jég egy disznópásztor apát és kisfiát „egészen nyomorékra verte az óriási jég.”
A zivatarban kialakult jégeső „kisebb” területet sújtott. Csongrádot csak kis mértékben, Turkeve határának ¾-ét, a dévaványai Ecsegpusztát, a kunszentmártoni Csorbapusztát, Mezőtúr határának nagy részét, valamint Pusztakengyelt, Pusztapót és Pusztaszenttamást súlyosan érintette. Jégeső okozta károk keletkeztek a tiszai középső járásban és Kisújszálláson. A Jászságban, Szolnokon és Kunhegyesen csak csekély jégkár keletkezett. A jég méretét illetően galambtojás és barack nagyságúra tették.
A pusztakengyeli katasztrófa
Július 3-án Baghy Imre pusztakengyeli birtokára 80-80 aratómunkás és marokszedő szerződött le, akiket az uradalom egyik dohánypajtájában szállásoltak el. Már az is rendkívül beszédes, hogy a dohánypajta 50 méter hosszú és 6-7 méter széles, fa oszlopokon nyugvó téglafalazatú és nádfedeles felépítmény volt. Nem csak szállásuk, hanem a vihar elől menedékük is volt az aratómunkásoknak, akik e pajta alá húzódtak.
Bagimajor elhelyezkedése a harmadik katonai felmérés térképén
1891. július 5-én délután 1-2 óra tájban érkezett meg a pusztító elemi csapás. A romboló erejű szél a nádtető alá kapott és azt megemelte, majd bedöntötte a pajta oldalát és a benn tartózkodókra zuhantak a súlyos nádtető és nagyméretű tartógerendák. „Majdnem hihetetlen az az erő mit a vihar kifejtett előfalat csavart ki s tört ketté, erős epületeket döntött össze és fedeleket sodort le és repitett tova, s kocsikat a romok tetejére hajtotta fel.” Sokakon pedig a falakról lezuhanó kaszák ejtettek súlyos sebeket. A vihar összedöntött egy raktárépületet és egy juh-akolt is, megölve a benn lévő nyájat.
A vihar csendesülését követően a gazdasági cselédek és a szomszédos birtokok alkalmazottai is a helyszínre siettek a sérültek mentésére. De megjelent a szomszédos majorság birtokosa, Blaskovich Miklós is feleségével és lányaival, hogy a sérülteket ápolják. 14 súlyosan sérültet, 33 könnyebben sérültet látott el a helyszínre érkező Baumer Jakab járási, Nágel Sándor és Jánossy Gyula törökszentmiklósi orvosok. Munkájukat éjszakába nyúlóan végezték és vígasztalták a sebesülteket. A helyszínen további veszély leselkedett a sebesültekre: „a nehez sebesülteket egy istallúnak tiszta de sebzést és csonttörést szenvedett egyenekre nagy mérvben fertöző és veszélyes helyiségben találtam elhelyezve, honnan a lehető gyorsasággal kellett őket eltakaritani, mert minden percz ezektöl veszélyeztetését relytette magában.” Később kiegészült az orvosi csapat Hubay Miklós szolnoki gyakorló orvossal is.
Lenk Gusztáv megyei főorvos az 1891. július havi jelentésében részletesen beszámolt az esetről. „[…] Orvostörvényszéki és szerencsetlenség által elő idezett halálesetek között első helyen kell hogy emlitsem, azon szomoru kedely rázo eseményt, mit a mult hó 5en /: Julius :/ dühöngö romboló szél vihar idezett elő puszta kengyelen, a bagifele majorban, hol egy körülbelül 50 méter hosszu 6-7 meter széles, téglafalon és erös fa oszlopokon nyugvó nádfedéllel elátott jókarban lévő dohánypajtát rombolt úgy össze a szél, hogy ott kökövön nem maradt, s a bedölt falak a nehéz nádtető és nagy gerendák roncsai össze voltak gamolyodva. Ez alatt az épület alatt húzodott meg 80 pár csangradi arató a vihar romboló ereje elöl, s hol óltalmokat reméltek ott leltek sokan halálákat, életveszélyes és súlyos sérüleseiket. Majdnem hihetetlen az az erő mit a vihar kifejtett előfalat csavart ki s tört ketté, erős epületeket döntött össze és fedeleket sodort le és repitett tova, s kocsikat a romok tetejére hajtotta fel.
Annak alá szorult 80 par /:160:/ aratók kezzül egy része kik kevés serülest szenvedtek kimásztak, hogy a többieket menthessék, a tanyában levő cselédséggel együtt rögton hozzá is fogtak a mentéshez 8at azonban halva huztak elő a romok kozzöl kiknek neveik következő
- Deak Jozsef 35 éves
- Sándor Andras 15 éves
- Halasz Veron 20 ,,
- Bokros Ilona 16 ,,
- Sebök Lajosné 30 ,,
- Nagy Julianna 20 ,,
- Sinkó Julianna 20 ,,
- Balazs Palné 31 ,,
Eletveszelyes, és sulyos testi sérüleseket, complikalt csonttoressel is a lágy részek nagy foku roncsolásaval és zuzadásaval 11 egyén szenvedett
valamivel enyhébb de szinte súlyós testi sérüléseket egyszerü csonttöréssel; zúzódással vagy a lágy részek sebzésével 13 egyén, s könnyu testi sérülést szinte 13 egyen – de alig volt egyetlen egy is ki kisebb nagyobb sérülest ne szenvedett vólna.
A sebesülteknek 3 orvas nyújtott rögtoni segelyt kik igazán dicseretes szorgalommal, csaknem a kimerülesig egész ejjel müködtek s nyujtottak segelyt, a szamas sebesülteknek s vigaszt a kétségbe esetteknek.
A nehez sebesülteket egy istallúnak tiszta de sebzést és csonttörést szenvedett egyenekre nagy mérvben fertöző és veszélyes helyiségben találtam elhelyezve, honnan a lehető gyorsasággal kellett őket eltakaritani, mert minden percz ezektöl veszélyeztetését relytette magában.
Arra nézve hogy kórhazba szállittassam é őket? ugy magokat a sebessülteket, mint a rokanaikat egyenként meg kértdeztem, de egyhangúlag tiltakoztak ez ellen, és haza Csangradra való szállitásokat követelték; […]”
A tragédia híre másnap érkezett meg Csongrádra, ahol délután 4-re a hozzátartozók a városházához gyűltek. A sérültek nem járultak hozzá, hogy kórházba szállítsák őket, inkább haza, Csongrádra akartak menni. A csongrádi elöljáróság intézkedett a sebesültek hazavitelében. Erre csak július 7-én került sor. „Ily körülmenyek között a hazaszállitásakat szekereken eszkozöltem, mert a vasutan vagy hajón való szállitásnál abban a forróságben össze szoritott, nem akartam a hosszu út, s 2sőt 4 szeri átrakodás, vasutoni zötykölés, veszélyének ki tenni a sebessülteket, akkor a midőn a kétszeri szekéremi szállitás meg e mellett sem leht vólna el kerülhető. – A sebesülteket 32 két kocsin egy orvos felügyelete alatt inditottam uton, ugy hogy a nehéz sebessültek közzöl a jól szalmával ki töltett szekér derékban egy sebesültet, a könnyebbekbül kettőt helyeztem el a kocsik csaknem mindegyikere gyertyány ernyőt tettunk, a meleg s netalanni vihar veszélye elleni meg óvásra – s a sebessültek meg az este meg érkeztek minden baj és veszély nélkül Csangradra hol az elöre tudositott elöljarósag órvosokhaz vitte a sebessülteket.”
A romok alatt öten, a súlyos sérülések miatt ketten pedig este 7 óra tájban veszítették életüket: Deák József (35), Sándor András (15), Halász Veron (20), Bokros Ilona (16), Sebök Lajosné Ornyik Mária (30), Nagy Julianna (20), Sinkó Julianna (20), Balázs Pálné Góra Mária (31).
Napokkal később súlyos sérüléseibe belehalt Singer Béla és egy kisgyermek, valamint ifj. Donka István, akinek lába és bordái törtek el.
Bagimajori kúria napjainkban
A jégeső okozta pusztítás és következményei
„A hol egy nappal előbb még gazdag aratást igérő kalásztenger birotá a rónaságot, ma már nem lehet látni egyetlen fentálló gabonafejet. A szép kukoricának csak csutakjai szemlélhetők. […] Még a fü is elpusztult gyökerestül. Házi állatok estek áldozatul a kiméletlenül dühöngő elemnek s a mezőkön agyonvert nyulak, fecskék, bibicek, pacsirták, nagy sokasága hirdeti, hogy itt az enyészet, a pusztulás járt mindenütt.” – írta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lapok.
Az alispáni jelentés szerint Mezőtúr határában 22 ezer kataszteri holdat vert el a jég, amelyből több mint 19 ezer volt bevetve. Túrkevén a kalászos növények 60%-át pusztította el az elemi csapás. A törökszentmiklósi határban 5030, a kisújszállási határban 1500, a kunszentmártoni határban 2391, jászdózsain 500 kataszteri holdat vert el a jég. Az alispán jelentésében kiemelte, hogy az elemi csapás okozta kár „az aratókkal való új egyezkedést vonja maga után, ez pedig legtöbbször a hatóság beavatkozását teszi szükségessé.”
Aratósztrájk Mezőtúron
A XIX. században részesaratást végeztek, ami a termés 10-11-ed részét jelentette. Az aratómunkásokat azonban kötötte az 1876. évi XIII. törvénycikk. A 86. §-a értelmében nem tagadhatták meg semmilyen pereskedés miatt a munkát, míg a 92. § szerint „Ha elemi csapások által az aratásra, nyomtatásra vagy cséplésre szánt terményben a szerződés megkötése után oly mérvű kár okoztatnék, hogy a termés a rendes évi átlagos mennyiség felénél alább szállna […] A munkások ily esetbeni határozathozatal előtt is kötelesek az elvállalt munkát megkezdeni s szakadatlanul folytatni […]” A sztrájkmozgalmak vizsgálatának egyik fontos pontja magának a sztrájk okainak feltárása. Király István szerint ezek alapvetően a nem megfelelő bérek és a rossz munkafeltételek. Király az 1891-es aratósztrájkok egyik okának az 1890-es hosszantartó télben, valamint az előző nyári rossz termésben látta.
A július 5-ei jégeső tetemes károkat okozott a mezőtúri határban. A megmaradt termésnek a tized része pedig nyilvánvalóan elégtelen lett volna családjaik fenntartására.
A jégverést követő napokban sorra kezdődtek az aratósztrájkok. Elsőként Herczfeld Manó pusztapói birtokán, majd átterjedt a Harkányi, Réthy és Gencsy birtokokra is. Az aratók követeléseiben az ingyenmunka és a kényszerszerződés eltörlése, az élelmezés javítása és az aratórész felemelése jelent meg. Július 8-án délután a mezőtúri rendőrkapitány kérésére egy század katonaság érkezett Pusztapóra. A „Mezőturon és a puszta-poói nagybirtokosoknál a jégverés okozta károsodások folytán az aratók vonakodtak munkába állani,” ezért a rendőrkapitány a törvényre hivatkozva megpróbálta őket munkára bírni, ám csak a katonaság jelenlétével tudtak kiegyezést eszközölni a munkáltató és munkás között. Mint arról a Mezőtúr és Vidéke című hetilap értesült, az elégedetlenkedő munkások többsége ókécskei és 76-an el is hagyták a Harkányi-majort. „[…] nekünk a tulajdonképpeni mezőtúri munkásokkal semmi bajunk, s ha vannak az aratók között elégedetlenek, azok ó-kécskeiek, nagykőrösiek fegyvernekiek sat. egyszóval nem idevalók.”
Végül a helyzetet Mezőtúr város képviselőtestülete három lépésben akarta orvosolni a jégkárt és egyben a munkások elégedetlenségét: a károsult gazdákat kölcsönökkel, munkaadással pedig az aratómunkásokat. Mindkét fél számára pedig közadakozást hirdettek, valamint adóleengedést helyeztek kilátásba. A pusztakengyeli tragédia áldozatainak és családjainak Baghy Imre és felesége 1000 forintot ajánlott fel. Azonban az eset felhívta a figyelmet a munkásság helyzetének kilátástalanságára, miszerint az alföldi munkások csak nyáron kaptak munkát, csekély bérért, míg az árak és szükségletek egyre növekedtek. „Az a katasztrófa, mély 160 szerencsétlenül járt csongrádi lakost ért […], kezembe nyomja a tollat, hogy egy indityánynyal lépjek elő, mely közvetlenül a munkás osztályt érdekli. […]” – írta egy szentesi szerző a Csongrádi Lapban, valamint felvetette a munkásbiztosítás kérdését is. Ennek hatására augusztusban megalakult Szentesen a „Betegsegélyező- és temetkezési egyesület.”
Összeállította: Vincze János Farkas levéltáros
Hónap dokumentuma:
HU-MNL-JNSZML-IV.411. 1289/1891. – Dr. Lenk Gusztáv vármegyei főorvos jelentése 1891. július hónapról
Levéltári források:
HU-MNL-JNSZML-IV. 407. 19817/1891. – Hajdú Sándor alispán 1891. III. negyedévi jelentése
HU-MNL-JNSZML-IV. 407. 19825/1891. – Hajdú Sándor alispán 1891. I. félévi jelentése
1876. évi XIII. tc. a cseléd és gazda közötti viszony szabályozásáról, a gazdasági munkásokról és napszámosokról. online: https://net.jogtar.hu/getpdf?docid=87600013.TV&targetdate=&printTitle=1876.+%C3%A9vi+XIII.+t%C3%B6rv%C3%A9nycikk&referer=1000ev (megtekintve: 2023.02.06.)
Sajtó:
Csongrádi Lap 1891. július 12.; 1891. július 19.; 1891. július 26.; 1891. augusztus 9.; 1891. augusztus 23.
Fővárosi Lapok 1891. július 9.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lapok 1891. július 5.; 1891. július 9.; 1891. július 12.; 1891. július 16.; 1891. július 19.; 1891. július 26.; 1891. július 30.
Kisujszállás 1891. július 12.
Mezőtúr és Vidéke 1891. július 12.
Felhasznált irodalom:
Bartholy Judit [et. al.]: Meteorológiai alapismeretek. ELTE. Budapest, 2013. 69, 71. online: https://ttk.elte.hu/dstore/document/885/book.pdf (megtekintve: 2023.02.06.)
Bodoki Fodor Zoltán – Bodoki Fodor Zsigmond: Mezőtúr város története (896-1944) I. kötet. Mezőtúr, 1978. 98-99.
Király István: Az 1891-es agrárszocialista mozgalom és az 1905-06. évi dunántúli arató- és cselédsztrájk összehasonlítása. In. Agrártörténeti Szemle 22. 3-4. (1980). 311-348.
Magyar Néprajz nyolc kötetben. (Szilágyi Miklós szerk.) II. Gazdálkodás. Akadémiai Kiadó, Budapest. 2001. 396.
Magyar Néprajzi Lexikon (Ortutay Gyula szerk.) Akadémiai Kiadó, Budapest. 1981. 342.
Új hozzászólás